Kerékpártároló

SAJTÓANYAG
„Kerékpártároló épül a Bujtosiban"
A Bujtosi Szabadidő Csarnok mint fedett sportlétesítmény Magyarország egyik legnagyobb sportcsarnoka. 2007-ben a megyei sportirányítás feladatait is ellátó Megyei Sportintézettel egyesült. Mind a sportcsarnok, mind a sportintézet már korábban is feladatának érezte a sportos életmód, a fenntartható fejlődés feltételrendszerének megteremtését, az új összevont intézményben azonban ez már kiemelt feladatnak számít.
A Bujtosi Szabadidő Csarnok és Megyei Sportintézet példát kíván mutatni a fenntartható életmód népszerűsítésében a saját dolgozóinak, a létesítmény szolgáltatásait igénybe vevő és itt edző és mérkőző csapatsportágak képviselőinek (női röplabda, férfi kosár és kézilabda) A sportcsarnok példamutató szerepe még hangsúlyosabb, hiszen bérlők-vállalkozások is tevékenykednek az intézményben, illetve a sportcsarnok nagyobb feladatot lát el, mint egy klasszikus sportcsarnok, számos kulturális és tömegrendezvény színhelye is.
A megfelelő kerékpár tároló létrehozásával a hozzá kapcsolódó átöltözési és tisztálkodási feltételek megteremtésével valamint az ezt bemutató kommunikációval a pályázó a fenntartható életmódot, azon belül is kiemelten a kerékpáros közlekedést kívánja népszerűsíteni, minél szélesebb kör számára megteremtve a lehetőséget a kerékpáros közlekedésre.
A projekthez kapcsolódóan 38 kerékpár tárolására alkalmas megfelelő időjárás és lopásvédettségű kerékpár tároló létrehozására kerül sor. A kerékpár tároló létrehozásával párhuzamosan az öltözők és zuhanyzók is felújítására kerülnek, annak szellemében, hogy a kerékpárral érkezők akár a munkavégzésre, akár más tevékenységek végzésére a megfelelő higiénikus körülményeket meg tudják teremteni. (zuhanyzás, átöltözés, stb.)
![]()
A kerékpártároló átadásának várható időpontja:
2009. május vége.
„A kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása és a fenntartható életmód népszerűsítése Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnokhoz kapcsolódóan"
A Bujtosi Szabadidő Csarnok mint fedett sportlétesítmény Magyarország egyik legnagyobb sportcsarnoka. 2007-ben a megyei sportirányítás feladatait is ellátó Megyei Sportintézettel egyesült. Mind a sportcsarnok, mind a sportintézet már korábban is feladatának érezte a sportos életmód, a fenntartható fejlődés feltételrendszerének megteremtését, az új összevont intézményben azonban ez már kiemelt feladatnak számít.
A Bujtosi Szabadidő Csarnok és Megyei Sportintézet példát kíván mutatni a fenntartható életmód népszerűsítésében a saját dolgozóinak, a létesítmény szolgáltatásait igénybe vevő és itt edző és mérkőző csapatsportágak képviselőinek (női röplabda, férfi kosár és kézilabda) A sportcsarnok példamutató szerepe még hangsúlyosabb, hiszen bérlők-vállalkozások is tevékenykednek az intézményben, illetve a sportcsarnok nagyobb feladatot lát el, mint egy klasszikus sportcsarnok, számos kulturális és tömegrendezvény színhelye is.
A megfelelő kerékpár tároló létrehozásával a hozzá kapcsolódó átöltözési és tisztálkodási feltételek megteremtésével valamint az ezt bemutató kommunikációval a pályázó a fenntartható életmódot, azon belül is kiemelten a kerékpáros közlekedést kívánja népszerűsíteni, minél szélesebb kör számára megteremtve a lehetőséget a kerékpáros közlekedésre.
A projekthez kapcsolódóan 38 kerékpár tárolására alkalmas megfelelő időjárás és lopásvédettségű kerékpár tároló létrehozására került sor. A kerékpár tároló létrehozásával párhuzamosan az öltözők és zuhanyzók felújítására került sor, annak szellemében, hogy a kerékpárral érkezők akár a munkavégzésre, akár más tevékenységek végzésére a megfelelő higiénikus körülményeket meg tudják teremteni. (zuhanyzás, átöltözés, stb.)
A kerékpártároló átadásának hivatalos időpontja:
2009. június 5. 14 óra.
Átadja: Seszták Oszkár elnök Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés
Az átadást követően különböző kerékpár bemutatók és kerékpáros ügyességi programok lesznek.
Tisztelt Hölgyem/Uram!
A Bujtosi Szabadidő Csarnok és Megyei Sportintézet nevében meghívjuk a BUSZACSA sikeresen megvalósított pályázati projektjének átadására. A Környezet és Energia Operatív Program keretében intézményünk egy új kerékpártárolót hozott létre, illetve felújításra került két öltöző és zuhanyzó. A projekt a kerékpáros közlekedést népszerűsíti, a fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző mintaprojektek keretében valósult meg.
A kerékpártároló átadásának hivatalos időpontja:
2009. június 5. (péntek) 14 óra.
Helyszín:
Bujtosi Szabadidő Csarnok és Megyei Sportintézet
4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16. Teniszpályák előtti terület
Átadja: Seszták Oszkár elnök Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés
Az átadást követően különböző kerékpár bemutatók és kerékpáros ügyességi programok lesznek.
Részvételére számítunk
Tisztelettel
Máthé Csaba
ügyvezető igazgató
A kerékpártároló helye
A kerékpártároló építés közben
A kerékpártároló
A kerékpártároló már használat közben



